A szombathelyi fotóművész képei első olvasatban a város „zöld szívéről”, a Csónakázó-tóról mesélnek. Tájképek. Természetes képek, amelyek évtizedes, már-már megszállott munkával jöttek létre. Nincs bennük trükk, szemfényvesztés, művészi alázat érződik rajtuk, és hit.
Fotóin jelen vannak az ősi alapelemek, amelyek létmeghatározó jelentőségét korunk kissé öntelt embere már szinte elfeledte. A leghangsúlyosabb természetesen a víz és alakzatai. A föld elrejtőzik a növényzet alá, mégis érezzük súlyos testiségét. A tűz éltető ereje itt játékossá (tűzijáték), látványossá szublimálódik. A levegő a fenséges napfény által létrehozott ezernyi felhőforma révén válik láthatóvá. Lenyűgöző a felhők pompázatos látványa, és a naplementék misztikus, szakrális fénye.
Keppel Miklós képein nemcsak hitbéli mélység izzik, de tükröződik a bizonyosság is. A természet, a teremtett világ, s benne az ember isteni eredetének bizonyossága. Isten léte.